Igét hirdet: Szabó Lajos

 

Ide kattintva a liturgiás lapot érheti el.
Az istentiszteleten készült felvételt megtekintheti a "Médatárban".

Lekció: --

---

„Uram, magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet.”

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”

„Uram, örökké tart szereteted, ne hagyd el kezed alkotásait!”
Ámen!

Textus:  2Pét. 1,5-8

Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.

   Egy eligazítás képe jelent meg előttem, amikor is az apostol ott áll a gyülekezeti tagok előtt, és így buzdítja őket: mindent adjatok bele! Minden tőletek telhetőt tegyetek meg akkor, amikor elindultok teljesíteni mindazt, amit Jézus Krisztus parancsolt nektek!
   Elképzelem az első idők keresztyéneit, akik mindent Isten dicsőségére igyekeztek tenni. Ez különbözteti meg őket tőlünk. Ha mi valamit teszünk, akkor az, amit teszünk, az a cél. De az első keresztyének számára az, amit tettek - a munka, bármi - az egyik eszköz volt arra nézve, hogy általa is megmutassák: ők Jézus Krisztusban hisznek. Számukra az elérendő cél tehát Jézus Krisztus akaratának teljesítése volt. Ők pontosan fordítva gondolkoztak, mint mi. Mi Jézus Krisztussal legtöbbször csak a templomban, vagy imáink alkalmával, bibliaolvasásunk alkalmával foglalkozunk, de hétköznapi teendőink közben hétköznapi teendőinkkel foglalkozunk. Az első keresztyének azonban hétköznapi teendőik közepette is Jézus Krisztus parancsait akarták megélni. Mi sokszor azért küzdünk, hogy minél többször jusson eszünkbe egy nap Jézus. Nekik inkább az okozott gondot, hogy Jézus szolgálata közben megpróbáljanak beilleszkedni az akkori kor társadalmába. Mi nagyon is jól megvagyunk korunk világában, de vajon Jézus világában otthon vagyunk? Kosztolányi Dezsővel mi is fájdalmasan megállapíthatjuk: itthon vagyok itt e világban, s már nem vagyok otthon az égben. [Boldog, szomorú dal]
   Eszembe jut egy könyvcím: a Bibliát beszélgetéseinkbe vinni. Forradalminak számít ez a könyvcím, pedig még ennek túlteljesítése is - tudniillik a Biblia üzenetét tetteinkbe, életvitelünkbe vinni - is csak torztükre annak, aminek lennie kellene, vagyis Krisztus lelkületével áthatott életünket - szükség szerint - e földi élet szabályaihoz igazítani.
   Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül - mondja az apostol [Fil. 3,20]. Úgy tanítjuk ezt a gyermekeknek, hogy mi a mennyben vagyunk otthon, az a mi igazi hazánk. Azért adott nekünk földi életet, földi testet, földi létmódot, hogy a mennyeiről tegyünk bizonyságot azoknak, akik elfeledkeztek igazi hazájukról, igazi otthonukról. Mi, akik csak időnként éljük át a mennyei létezés érzését, csodálattal adózunk azoknak, akiknek életén át állandóan a mennyei világot tapasztalhatjuk.
   Bizonyára ismerjük azt a történetet, amikor megkérdezik a katolikus hittanos gyermekektől a templomban, hogy mi jellemzi a szenteket, mire az egyik kis hittanos fölnéz a szenteket ábrázoló színes ablaküvegekre, majd azt mondja: a szentek azok, akiken átragyog a fény.
   Mi az az életérzés, mi az a jellegzetessége az embernek, amelyik a mennyei világgal kapcsol össze bennünket? Igen, a hit. A hit az, amely a földön élő embernek állandó mennyei kapcsolódást ajándékoz.
   Olyan természetesen írja az apostol: hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget. Eszébe sem jut az, hogy akiknek írja, azoknak bármi problémájuk is lenne a hittel. Nekünk azonban nagyon sokszor a hitünkkel van probléma, így mindazt, amit erre építenénk, nem tud mire épülni. Ezért fontos a hittel foglalkozni!
   A hithez egy - ha szabad így mondanom - teljesen hétköznapi tulajdonságot kapcsol: az erényt. Mai korunk persze rácáfol arra, hogy az erény teljesen hétköznapi tulajdonság lenne, de jó rádöbbenünk arra, hogy az erény bizony teljesen földi tulajdonság: megőrizni, erősíteni értékeinket, kincseinket, adottságainkat, jó tulajdonságainkat. Nagyon szépen fordítja a kezünkben lévő verzió: hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget. Telitalálat ez a fordítás, még ha magyarázó fordításról van is szó, hiszen éppen ez ennek a szakasznak a lényege: az tud igaz ember lenni, aki hitével Istenhez kapcsolódik. Mi úgy gondolnánk, hogy az az igazi ember, aki két lábbal a földön jár. De ez az ige is azt hirdeti, hogy az tud igaz ember lenni, az tud emberséges lenni, aki a mennyei világhoz, Jézus Krisztushoz kapcsolódik Lelke által.
   Ezért mondta Barth Károly azt, hogy Isten Jézus Krisztusban mutatta föl, milyen az igazi ember. Így aki igazán ember akar lenni, annak Jézus Krisztust kell követnie, Jézus Krisztust kell szolgálnia.
   A hitben megmutatott igaz emberséghez elengedhetetlenül tartozik az ismeret. Sokszor vádolják a hívőket, hogy tudásellenesek. Bizony még a közelmúlt református teológiájában is nagy port kavart a hívő illetve tudós teológia közötti ellentét. Pedig az igazán hívő ember mindent elkövet azért, hogy a saját ismerete, de hívő társainak ismerete is gyarapodjon. Kálvin is ezért kezdi főművét így: az igaz bölcsesség alapja Isten és önmagunk ismerete.
   Az önuralom - szó szerint: belső erő - sokszor elfeledett, vagy éppen lenézett keresztyén tulajdonság. Pedig ezzel is leképezzük Isten hatalmát, aki ‘redukálja’ magát, megismerhetővé teszi magát számunkra, emberek számára.
   Az állhatatosság - kitartás a teher alatt - az a tulajdonság, amihez talán a leginkább szükségünk van Isten hatalmára és kegyelmére.
   A kegyesség ‘uralkodói magatartás’, Krisztus királyi tisztében való részesedés. Végül pedig a szeretetről szól az apostol.
   Az ige zárása a - korábban fölsoroltakban való - gyarapodásra hívja föl a figyelmet.