Igét hirdet: Szabó Lajos

Lekció: 2Móz. 25,23-30

23Azután készíttess egy két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas asztalt akácfából! 24Vond be színarannyal, és készíttess rá körös-körül aranyszegélyt! 25Készíttess rá körös-körül egy tenyérnyi keretet, a keretére pedig készíttess körös-körül aranyszegélyt! 26Készít-tess hozzá négy aranykarikát is, és erősítsd a karikákat a négy láb négy felső végére. 27A rúdtartó karikák a keretnél legyenek, hogy hordozható legyen az asztal. 28A rudakat akácfából készíttesd, és vond be arannyal: azokon hordozzák az asztalt! 29Készíttess hozzá tálakat, serpenyőket, korsókat és kelyheket, amelyekkel italáldozatot végeznek! Színaranyból készíttesd azokat! 30Tégy elém az asztalra mindenkor szent kenyeret!

„Magasztallak téged, Istenem, királyom, áldom nevedet mindörökké.”

„Megvallottam neked vétkemet, Uram, bűnömet nem takargattam.”

„Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!”

Textus:  2Móz. 40,22-23

22Elhelyezték az asztalt is a kijelentés sátrában a hajlék északi oldalán, a kárpiton kívül. 23Majd kenyereket raktak rá sorban az ÚR elé, ahogyan megparancsolta az ÚR Mózesnek.

   Többször keressük a hasonlóságot az Ószövetségi kultikus előírások és a mai keresztyén gyakorlatunk között. Sokszor szinte egyáltalán nem emlékeztetnek bennünket a mózesi törvényekben foglaltak az általunk ismert szertartásokra, pedig valamilyen formában onnan származnak, azokból lehet levezetni őket.
   A sorba rakott kenyerek asztalának előírása is csak nagyon távolról emlékeztet bennünket az úrasztalára. Az új kenyérért történő hálaadás alkalmával most mégis vizsgáljuk meg, miben segít bennünket az úrvacsora gyakorlatának megértéséhez ez az ószövetségi előírás.
   Az asztal elhelyezése és díszítése egyértelműen utal arra, mennyire központi szerepet töltött be a választott nép életében ez a kultuszi tárgy, illetve az ott elhelyezett kenyerek. Az asztal a szentélyben volt (Zsid. 9,2), vagyis a vándorló izráeliták egyik legfontosabb helyén.
   Az is nagyon fontos megjegyzés, hogy az Úr elé helyezték az asztalt, illetve a rájuk tett kenyereket. Nem pusztán a nép szeme láttára kellett elhelyezni ezeket a kenyereket, hanem azzal a tudattal helyezték azokat oda, hogy az Úrnak szentelik, az Úr színe elé hozzák.
   Rövid kitérőként érdemes felidézni, milyen aprólékos gonddal kellett az asztalt elkészíteni, és milyen sok aranyat használtak föl a díszítésére. Persze logikus ez, ha arra gondolunk, hogy ez mindenki előtt állt ez az asztal, és a kultuszban nagyon fontos szerepet töltött be.
   Hordozható volt ez az asztal, vagyis akárhova ment a nép, nem csak a szent sátor, de a sátorral együtt ez az asztal is vándorolt. Soha, életük egy helyszínén sem volt szabad elfelejteniük, kitől kapták az élelmet, kinek tartoznak érte hálával.
   Minden törzs egy-egy kenyeret helyezett a szent asztalra, vagyis 12 kenyér volt ott állandóan az Úr előtt. Vagyis minden ember képviselve volt ott az Úr előtt. Nem maradt ki senki sem a sorból. A tizenkettes számnak amúgy is többletjelentése volt, amit akkor mindenki értett. Tudta minden egyes izráelita, hogy ő is számon van tartva az Úr előtt, de neki is számon kell tartania az Úrral való kapcsolatát.
  A kenyerek mellett ott volt a tömjén is, mint a tűzáldozat emlékeztető része. Ott és akkor a nagyobb áldozatokra emlékeztette a nép tagjait. Ma is egy nagyobb áldozatra emlékeztet az úrasztala: Jézus Krisztus áldozatára, aki önmagát adta bűneinkért.
   Annak idején szombatról-szombatra oda kellett helyezni az Úr elé a friss kenyereket. Érdemes elgondolkodni ezen: minden héten újabb és újabb kenyérrel gondoskodtak arról, hogy legalább hetente egyszer eszébe jusson mindenkinek az Úr ajándékozó áldása, áldozatos gondviselése, örök szeretete, irgalma, megváltása.
   A templom központi helyén elhelyezett asztal a rajta lévő kenyérrel és borral emlékeztessen bennünket arra, hogy életünk egyik legfontosabb része Jézus Krisztusnak értünk történt áldozata.